Elérhetővé vált a 2024. évben megjelentetni kívánt 69 mezőgazdasági pályázati kiírás tervezett menetrendje. Az információt Dr. Feldman Zsolt, Mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár tette közzé közösségi oldalán, amely lista az alábbi linken is elérhető:
https://kormany.hu/…/kap-strategiai-terv…
A 2024. év végéig tervezett menetrend kialakítását a jelenlegi nehezebb gazdasági, piaci és finanszírozási környezet indokolja. A gazdálkodók számára fontos a tervezhetőség és kiszámíthatóság érdekében egyfajta előrejelzésként közreadni. A menetrend egyes egyedi részelemeiben a külső körülmények okán kis mértékben módosulhat, de egyértelműen zsinórmértékként szolgál az Agrárminisztérium következő egy éves támogatáspolitikai munkájában.
A meghirdetés tervezett időpontja azt jelenti, hogy ekkor tervezik nyilvánosságra hozni az elkészült pályázati felhívás vagy támogatási jogszabály tervezetét.
Elsősorban a beruházási pályázati lehetőségek megnyitása kapcsán hangsúlyozni kell, hogy az Agrárminisztérium tisztában van a gazdálkodók többségének jelenlegi finanszírozási körülményeivel és az ágazat pénzügyi helyzetével. Három módon tudnak erre reagálni:
- először is a fejlesztések megvalósítása érdekében a hitelintézetekkel közösen dolgoznak a beruházási hitelekhez kapcsolódó kamatköltségek bizonyos mértékig történő elszámolhatóságának megteremtésével;
- másodszor az eddigi lehetőségekhez képest a korábbi uniós korlátozás megszűnésével könnyebbé tudják tenni a projektekhez kapcsolódó előlegfinanszírozást. Ezek a lépések egyértelműen a beruházási projektek megvalósítási esélyeit, a pályázati hajlandóságot hivatottak erősíteni;
- harmadszor pedig jelzik, hogy ezek a beruházási pályázatok nem csak 2024-ben, egyszeri jelleggel kerülnek megnyitásra, hanem még tervezik a későbbi években is újabb kör meghirdetését.
A lista letölthető innen:
Forrás:
https://www.facebook.com/photo?fbid=678317397749460&set=a.427987602782442
További mezőgazdasági pályázatok:
